A következő pár hónap azzal telt, hogy nulláról felépítsünk egy versenyt, a hozzá tartozó honlappal, és kommunikációval. Majd eljött a várva várt nap, a bejelentés napja, 2014 szeptember 10, és a terepfutók elkezdtek gyülekezni a RUNtotta-ban. A műsor, amit bemutattunk, lépésről, lépésre el volt tervezve, el volt próbálva, a szövegkönyvet többször összeolvastuk, tudtuk, hogy ki, mikor, mit mond. A meghívott vendégek is mind eljöttek, a technika sem fogott ki rajtunk, sikerült időre minden összerakni. A terem lassan megtelt terepfutókkal, majd a beszélgetés elhalkult ahogy Joe elkezdte a felvezetést. Én ott ültem a bárpultnál, vártam, hogy elhangozzon a nevem, és jöjjön az én részem. Az a pár perc volt életem egyik legfeszültebb pillanata.

Aztán Joe szólított, szinte kívülről láttam magam, ahogy odasétálok mellé, leülök a bárszékre, és elkezdek beszélni egy álomról, ami ti most Salomon UTH néven ismertek. Nehéz elmondani, hogy mekkora változást hozott az UTH a trail versenyek életében, de talán ha mondok két számot (az utolsó Terep Százas és az első Ultra Trail Hungary indulóinak számát), akkor megértitek: 230 vs 422. A hallgatóság ott a RUNtottában tudta meg, hogy mi az az UTH, és, hogy nem lesz többé Terep Százas, akkor élesítettük az ultratrail.hu-t, és ott tudták meg, hogy végre lesz egy verseny normális támogatással (Salomon, Suunto, Petzl, Compressport), kiváló versenyközpont helyszínnel, és markáns útvonallal. A többi, ahogy mondani szokás, már történelem.

Itt szeretnék köszönetet mondani annak a rengeteg embernek, aki segített valóra váltani ezt az álmot. A többszáz önkéntesnek, akik mozgásban tartják azon a bizonyos Pünkösd hétvégén a versenyt, a futóknak, akik évről évre megtöltik a rajtlistát (majd a Pilis ösvényeit), a támogatóknak, akik nélkül az UTH nem jöhetne létre, és végül Bobeknek, hogy 2015 óta mellettem van abban az őrületben, ami minden évben kicsinál minket, de aztán újra várjuk, hogy eljöjjön a Pünkösd és vele az UTH.

A képeket Andrew készítette, itt találjátok a teljes albumot: