Sosem bírtam az olyan szervezőket, akik csak megcsinálják az útvonalat, aztán kiküldik a futókat az erdőbe, miközben ők a termetes hasukat vakargatják a fotelben ülve….

Így esett, hogy szombat reggel 7.30-kor már a kocsiból szálltunk ki Bálinttal, hogy nekivágjunk a Gerecsének és megtaláljuk az 5 rejtett csúcsot. Még csak pár autó volt a parkolóban, így nem volt meglepő, hogy teremtett lélekkel nem találkoztunk a Ranzinger Vince-kilátó környékén (ez a Gerecse Normafája…) Mínusz 2 volt induláskor, ennek megfelelően teljesen fagyott talajon zúzhattunk lefelé a piros háromszögön, a kötelező szakaszon. Elmorzsoltunk egy könnycseppet az elágazásnál, ahol a Jézus lábnyoma kő felé kell lefordulni (múlt héten megnéztük, most kihagytuk)

A Kappan-bükktől (szinte) nyílegyenes úton kocogva értük el a Péterképi-tisztást, szépen keresztbevágtunk rajta és máris a kálvária úton robogtunk le. A VII stációnál fordultunk rá a Reim-hegyre és kis bozótharc után már fent is voltunk a csúcson, ami jelen esetben egy vaditató…Rükverc és vissza a Keresztútra. A Szent Péter plébániatemplomot most nem néztük meg (a bejárások során láttuk párszor), de ti ne hagyjátok ki! A Baji-vadászháznál a kutyáink ellenséget láttak a házban, volt nagy morgás-ugatás..A képen látható vadetetőnél letértünk a piros sávról és a vízmosásban direktben értük el az Öreg-Kovácsra vezető utat. A “megkapó szépségű bázisállomás” után ismeretlen terepre tértünk. Előzetesen azt gondoltam, hogy innen egyenesen levágunk a Hideg-kút felé, de amikor elolvastam Vasák Benedek írását, akkor újraterveztem az útvonalunkat, mert az erdei emlékművet nekünk is látni kell.

A Széna-hegyi elágazásnál vettünk egy balost, kicsit futottunk a frissen lesimított úton, aztán egy huszáros vágással elindultunk a meredély felé. A térkép itt sűrűn van szabdalva a szintvonalakkal, szóval igazán meredek terepre számítsatok! Egy horhosban haladva simán megtaláltuk a lehuzant Junkers repülő emlékművét. Pár fotó és már lent is voltunk Vértestolna határában. Végigfutottunk Vértestolna Hollywoodján (Kert utca), aztán a Kenderes utcán. Nem akartuk kimenni a főutcára a kutyák miatt…A Kenderesi utca végén átkeltünk a Tarjánimalom-patakon (kis lábmosás) és máris a Pes-kő felé kaptattunk. Felfelé haladva gyönyörűen látszik a Benedek által megénekelt “vastagpados mészkő”. A tetőn, az út mellett találtuk a kis rakott “csúcskövet” , aztán jött a második kötelező szakasz, majd hamarosan kint álltunk a Pes-kő “gyilokjáró” elején. Elcsattant néhány kép, majd ráfordultunk a Tarjánimalomtó (én neveztem el) felé vezető útra. Azt tudnotok kell, hogy a patak és a malomtó kerítéssel van elválasztva a vértestolnai földektől, de a tó déli végén véget ér a kerítés. Rá a sárga kör jelzésre, majd a térdigérő kerítés sarkánál ráfordultunk az Őzfejre vezető “útra”. Igazából nincs itt út, csak a vadak által kitaposott ösvényke, ami aztán a tető közelében megszűnik. Kicsit kavarogtunk, építettünk egy csúcskövet, aztán visszaereszkedtük a jelzett útig, amin elértük a sárga sáv jelzést. Innen már gyerekjáték volt megközelíteni a Hajagost, megtaláltuk az igazi csúcskövet az öreg tölgy mellett (totál máshova mutatja a térkép a csúcsot), visszaereszkedtünk a piros + ra, majd a piros sáv érintésével hipp-hopp ott voltunk ismét a parkolóban. Így lett 29.5K (picivel harmincon belül). Hazafelé akkorákat kordult a gyomrom, hogy Baba kutya fel-felébredt rá békés álmából…Itthon még adtam enni a kutyának, ledöntöttem 1 liter szűretlen pécsi búzát, bepusziltam 2 elképesztő finom gombás pitét (Bobek ki is akadt, hogy kettőt ettem) és megírtam a beszámolóm. Most ne hívjatok, mert jön a bjútiszlip..