Ezt az érzést kereste, ezt hajszolta. Nem jött rá, hogy miért nem mindig jön, de azt tudta, hogy mit kell tennie, hogy jöjjön. Volt olyan hét, hogy kétszer háromszor is érezte, volt olyan hónap, hogy egyszer sem. Tudta, hogy az érzésig vezető úthoz számtalan lefutott kilométer, szétgyilkolt cipők, büdös pólók, zoknik és a fájdalom vezet. Kereste, kutatta a logikáját, az évek csak teltek, a megtett utat kilométerkövek helyett elhasznált cipőkben mérte. Aztán egy nap, hát persze, hogy futás közben, rájött. Minél jobban akarja, minél jobban erőlteti, annál messzebbre kerül tőle, mint egy furcsa délibáb, amit sosem érhet el. Többé már nem kereste benne a logikát, nem kergette a délibábot, egyszerűen csak futott. És ott volt az érzés. Néha már az edzés vége előtt jött, néha csak, akkor amikor a gőzölgő kávéval a kezében kiült a teraszra, de ott volt. Elégedett volt, tudta, hogy megérkezett.

Fotó: