Western States Endurance Run

 

A legtöbb érdekes történet egy váratlan fordulattal kezdődik. Nem volt ez másként a Western States Endurance Run (vagy ahogy általában emlegetik, a WS 100 vagy Western States 100) esetében sem.

 

1974-et írtunk, mikor egy Gordy Ainsleigh nevű srác lova lesérült. Gordy, a Tevis Cup nevű 100 mérföldes lóversenyre készült, érthető tehát, hogy elkeseredett. Miután túltette magát az elkeseredésén, írt a Tevis Cup szervezőinek és engedélyt kért, hogy futva indulhasson a versenyen. Persze mindenki őrültnek tartotta az ötletét, de Gordy, aki ekkor 27 éves volt és inkább hasonlított egy favágóra, mint egy futóra, a lovasverseny 24 órás szintidején belül célba ért. Sokan ezt a pillanatot számítják a terepultra megszületésének.

 

 

Mint minden legendának, így a Western States 100-nak is vannak támadói. Sokan bírálják a versenyt, néhányan egyenesen kétségbe vonják, hogy ez volt az első 100 mérföldes trail. Létezik egy történet egy katonai alakulatról, akik Gordy előtt 2 évvel végig járták a lovasverseny útvonalát, de ők közel 45 óra alatt tették meg a teljes távot (elméletilg, hiszen bizonyítani ezt nem tudták). Nem hiszem, hogy a pletykák igazak, mint ahogy azt sem hiszem, hogy előkerül valahonnan valami cáfolhatatlan bizonyíték. Ne feledjük, hogy a 70-es évekről beszélünk, nagyon kevés fénykép maradt fel abból az időből, amin ezek a kicsi létszámú, akkoriban őrültségnek tűnő versenyek, versenyzők láthatók.

Vannak viszont cáfolhatatlan tények, érdekességek, mérföldkövek a Western States 100-zal kapcsolatban. Néhányat összegyűjtöttem, hogy érzékeltessem a verseny népszerűségét, nagyságát, legendáját.

Tények:
– A verseny jelenleg 100,2 mérföld hosszú. Az egyre pontosabb méréseknek köszönhetően többször is módosították az útvonalat, 1980-ban 4,5, míg 1984-ben 6,5 mérfölddel toldották meg az eredeti nyomvonalat.

– A jelenlegi útvonal 5.500 méter emelkedőt, és 7.000 méter lejtőt tartalmaz.

– A verseny a Kaliforniai Squaw völgyből indul, és Auburn városában ér véget.

– A 24 órán belüli teljesítők ezüst, míg a 30 órán belüliek bronz övcsatot kapnak.

– Az útvonalon 20 frissítő és 10 elsősegélypont várja a futókat.

– A Ruck-A-Chucky folyó átkelésénél 125, a teljes versenyen több mint 1.500 önkéntes dolgozik.

Érdekességek:
– Gordy első futása alkalmával 0 volt a rajtszámán.

– A sorsolást a Placer High School-ban, Auburn városában, nyilvánosan rendezik.

– A 2020-as versenyre 6.664 regisztráció érkezett.

– Az előző év első 10 női és férfi finishere automatikus indulási jogot kap a következő évre.

– A Western States Trail útvonalát Robert Montgomery Watson vetette térképre, az ő térképe alapján zajlott az első lovas esemény (még nem verseny, a lovasok együtt haladtak) 1932 szeptemberében, melyet filmre is vettek…

– A külföldről érkező futóknak szállást biztosít az Auburn városi ultra közösség.

– A verseny előtti eligazítás, a breafing 1 nappal a verseny előtt zajlik. Az aktuális verseny igazagató és régebbi teljesítők látják el tanácsokkal a futókat. Az eligazításon közel 1.000 ember szokott részt venni (ne felejtsük el, hogy a max indulói szám 369 fő)

 

Az útvonalról:
A futók Squaw Valley-ból, az 1960-as Olimpiai faluból indulnak, követik az 1850-es évek aranyásóinak útvonalát és a Kaliforniai Auburn városában érnek célba. A rajtot követő első 7 kilométer 780 méter szintemelkedést tartalmaz, ezt a versenyt óvatosan kell kezdeni…

A hátralévő szakaszon még 5.500 méter emelkedés és közel 7.000 méter ereszkedés vár rájuk, mire elérik a célt.

Az útvonal nagyrésze szigorúan védett, kizárólag gyalogosan, lóval és helikopterrel lehet megközelíteni. Ez nem könnyíti meg az esetleges mentést…

 

A körülmények:
A WS 100 egy forró verseny. A verseny útvonalának területén nyáron általában 30 fok celsius feletti a hőmérséklet, de nem ritka, hogy 40 foknál is melegebb van. Ezért hord a legtöbb résztvevő egy csősálat a nyakán, melyet a sűrűn előforduló patakoknál hideg vízzel öblít ki, a frissítőpontokon pedig jéggel tölt fel.

 

A frissítőpontok:
A futók beszámolóiban visszatérő elem a frissítőpontokon uralkodó hangulat. Sokan egyszerűen csak „party”-nak titulálják ami a pontokon zajlik (30 db van belőle). A résztvevőket a csapatuk várja és míg várakoznak, minden beérkezőnek drukkolnak. Szólnak a dudák, a kolompok. Mivel a segítők pontról-pontra utazva kísérik a versenyzőket, hamar megismerik a többi résztvevőt is, így a futóknak állandó drukker tábor alakul ki. Ez megadja az alaphangulatot, de ahogy közeledik a pontzárás és a futók már a rész szintidővel (is) küzdenek, úgy lesz egyre hangosabb a drukkolás.

 

Lottó:
A sorsolást Auburn városában, nyilvánosan tartják, de természetesen online is követhető.

Maga a jelentkezés a WS 100 honlapján található űrlap kitöltésével kezdődik. Itt kell feltüntetned, melyik kvalifikációs versenyt teljesítetted. A kvalifikációs versenyek általában 100 mérföldesek, de előfordulnak rövidebbek is, jellemzően olyanok, melyeknek szigorú a szintideje. 2019 óta az Ultra-Trail Hungary is a kvalifikációs versenyek listáján van (szintideje 20 óra). December első hétvégéjén több ezer ember figyeli a sorsolást, és reménykedik, hogy ő is a szerencsés kisoroltak között lesz.
Vannak, akiknek nem kell izgulniuk. Például az előző évi WS 100 első 10 női és férfi teljesítője, azok, akik valamelyik partnerversenyen Golden Ticketet kaptak, az Ultra-Trail World Tour elit futói, és a szervezők közül néhányan.

Talán a legmeghatóbb, a Greg Sunderland (aki sok éven át volt a verseny igazgatója) emlékére létrehozott Silver Legend Entry, ahol kisorsolnak 1 futót, aki 60 évesnél idősebb lesz a verseny napján.
Akiket nem sorsoltak be, még mindig izgulhatnak tovább és reménykedhetnek, hogy bekerülnek az 50 szerencsés közé, akik a várólistára kerülnek. Közülük töltik fel a visszamondott helyeket.
A legvégén van még egy sorsolás, amikor a kalapban maradt nevek közül még egyet sorsolnak ki. Ez a „Last chance”.

 

Mérföldkövek a verseny életében:
1976-ban egy másik őrült, Ken „Cowman” Shirk állt a lovak közt a rajtvonalnál. Az útvonal utolsó 25 mérföldjére beállt mellé Gordy, így megszületett a „Pacer” fogalma is. Az amerikai terepultrákon, általában az útvonal utolsó 20-25 mérföldjén engedélyezett (egyes versenyeken az útvonal felétől), hogy Pacer kísérje a versenyzőt. A Western States 100-on ez az utolsó 38 mérföldön van így. A 60 évnél idősebb versenyzőket, biztonsági okokból végig kisérheti a Pacer.

 

1977 az év amikor az első hivatalos Westen States 100-at megrendezték. Ez a verseny még a lovasversennyel együtt zajlott. 14 futó állt a rajthoz, 11 már a verseny első felében feladta a versenyt, csupán Andy Gonzalesnek sikerült a 24 órás szintidőn belül célba érnie, Peter Mattei és Ralph Paffenbarger 28:36-at futott. Ebben az évben 3 frissítőpont volt az útvonalon (ez is csak azért, hogy a lovak állapotát ellenőrizzék), tehát nagyon más volt a verseny, mint a mostani időkben, mikor 20 frissítőpont, 10 egészségügyi pont, 1.500 önkéntes, az orvosok konkrétan egy mini kórházat működtetnek a verseny alatt, nem is beszélve a kutató-mentő csapatokról.

 

1978 az első év amikor a futóversenyt (63 indulóval), a lóversenytől eltérő napon rendezték meg. Ez az első év, amikor megjelennek a nők a versenyen. 5 nő indult, 1 ért célba: Pat Smythe 29:34:21-es idővel. Ettől az évtől a hivatalos szintidő 30 óra.

 

1979 egy újabb mérföldkő a verseny életében, hiszen ebben az évben már kvalifikációs versenyhez kötötték a szervezők a regisztrációt. A jelentkezőknek bizonyítaniuk kellett, hogy 50 mérföldet 10 órán belül teljesítettek egy versenyen.

1980 a hó éve. Az első 10 mérföldet mély hóban tették meg a versenyzők. A Ruck-A-Chucky folyót csónakkal keresztezték a futók, mert az olvadás miatt lehetetlen volt gyalog átkelni rajta. A verseny napján az Ox Bow gáttal (az átkelés pontjától 10 mérföldre van a gát) szabályozzák a folyó mélységét akkorára, hogy a futók az önkéntesek segítségével át tudjanak kelni rajta. A folyó teljes szélességében kötél van kifeszítve, az önkéntesek vízhatlan ruhában állnak a hideg vízben és segítik az átkelést.

 

1981 a lottó bevezetésének éve. Ettől az évtől kezdve a sorsolástól függ, hogy ki indulhat és ki nem. 1980-ban Doug Latimer vezette a versenyt, de a cél előtt 20 mérfölddel kiállni kényszerült, annyira görcsölt a lába. 1981-ben Doug a rajttól kezdve heves párbajt vívott Jim Howarddal, az utolsó mérföldeket már együtt tették meg, és együtt is értek célba. A verseny történetében eddig ez volt az első és az utolsó eset is a megosztott első helyre.

 

1982-ben a TV megjelent a verseny életében. A Centeburn Productions követte a versenyt és készített filmet Desperate Dreams címmel. Jim Kinget filmezték, aki megnyerte a versenyt, méghozzá úgy, hogy minden emelkedőt megfutott. Ő előtte ezt soha, senki sem tudta megcsinálni. Ebben az évben jegyzik az első 60+-os teljesítőt is: Bill Peterson.

 

1983-ban a rekord mélységű hó miatt, néhány frissítőpontra helikopterek vitték ki a felszerelést és a vizet, mivel autóval nem lehetett megközelíteni a helyszíneket. Robinson Flat-nél le kellet rövidíteni az útvonalat. Jim King vezette a versenyt, amikor eltévedt és csaknem 45 percet töltött el a pályán kívül. Jim King felszívta magát és a cél előtt 20 mérfölddel visszavette a vezető helyet. Jim Howard viszont nem hagyta magát, és kevesebb mint fél mérfölddel a cél előtt átvette a vezetést, és nyert. King volt az első, aki gratulált Howardnak. Micsoda sportember!

 

Az 1984-es év óriási törés a verseny életében, mikor az útvonal egy rövid szakaszát természetvédelmi területnek nyilvánították és a területen megtiltottak mindenféle versenyt.
A Western States 100 és a Tevis Cup szervezői együtt lobbiztak a szövetségi törvényhozásnál, és végül sikert értek el.

1985-ben az ABC filmet forgatott a versenyről. A stáb: 26 kamerás csapat, 2 helikopter, 25 terepjáró. A film hossza 90 perc (54 akció, a többi reklám…).

1986-ban született meg a jelenlegi útvonal. A teljes táv: 100,2 mérföld. Ebben az évben az újonc Chuck Jones nyert, aki úgy készült erre a versenyre, mint senki más. Heti 200 mérföldet futott edzésként….

 

1988-ban, 4 évi harc és tárgyalás után a US Forest Service az örökkévalóságig tartó engedélyt adott a Western States 100szervezőinek, de az 1984-es létszámban, 369-ben határozza meg az indulók számát.

A US Forest Service a 369 főt 5 éves átlagnak tekinti, ezért a szervezők átlagosan 425 fő regisztrációját fogadják el. Így fordulhatott elő, hogy pl 2006-ban 439 fő nevezését fogadták el, közülük 399 el is indult. Ezt a 30 fős túllépést a következő évben kellett kompenzálni.
Doug Latimer az első, aki megkapja az 1000 mile övcsatot. 10 db 24 órán belüli teljesítés kell ehhez…

 

A tv filmeknek köszönhetően a verseny hihetetlen figyelmet kap 1990-ben, ennek az eredménye, hogy a US Forest Service által megállapított 369 helyre 46 államból és 12 országból több mint 1000 regisztráció érkezik. Ebben az évben történt meg az első kizárás is.

3 versenyzőt zártak ki a rendezők (többszöri figyelmeztetést figyelmen kívül hagyva) megsértették a szabályokat. Nehéz döntés volt ez a szervezők részéről, de a közösség szerint jó döntés volt.

A verseny legdrámaibb célba érkezése 1994-ben történt. Joann Hull 16 másodperccel a célzárás előtt érte be…

Az óriási hó miatt a szervezők az utolsó pillanatig halogatták a pálya kijelölését 1995-ben.
Senki sem ismerte úgy az útvonalat, mint Tim Twietmeyer. A kétszeres WSER győztes vezette a jelölő csapatot az útvonal legmagasabban fekvő szakaszán. A hó olyan sűrűn esett, hogy alig találtak vissza az induló pontjukra. Tim másnap megnyerte a versenyt…

A mély hó miatt a szervezők felhívást tettek közé, melyben olyan futókat kerestek, akik töviről-hegyire ismerték az útvonal állandóan havas részét.  Egy héten belül 25-en jelentkeztek a snow patrol pozíciókra. A snow patrol csapat segítségével történt a verseny első helikopteres mentése, egy boka törött női versenyzőt mentettek katonai helikopterrel.
A rengeteg olvadó hó miatt, a Rucky-Chucky-n való átkelés életveszélyessé vált. Az átkelést irányító csapat vezetője erősítést kért a verseny rendezőjétől. 15 percen belül több mint 60-an jelentkeztek. Néhány óra múlva a csapatvezető ismét hívta a rendezőt, de most már azt kérte, hogy ne küldjön több önkéntest, mert már túl sokan vannak.
Ez a három eset világosan mutatja a WSER erejét és népszerűségét.

 

Legendás futók:

Scott Jurek 1999 és 2005 között zsinórban hétszer nyerte meg a WSER-t.

Ann Trason 14 alkalommal nyert, ebből 10-et egymás után.

 

A WS 100 kiváló példája annak, hogy nemcsak az óriási létszámú versenyek kaphatnak figyelmet, válhatnak legendássá. A WS 100 néhány száz indulójával szemben több ezer drukker, érdeklődő nézi élőben a versenyt. A frissítőpontok környékén valóságos piknikek alakulnak ki, sokan sátraznak, viszik a székeiket, buzdítják a versenyzőket. A célban folyamatosan több száz drukker várja a célba érkezőket, a legutolsó finisher minden évben elképesztő ünneplésben részesül.

A WS 100 honlapján, a wser.org-on komoly statisztákat találsz a Geeks only menüpont alatt.

Ugyancsak itt találod a teljesítők listáját 1974-től napjainkig.

 

Ha szeretnél valaha indulni a WS 100-on, akkor keress egy kvalifikációs versenyt, teljesítsd és jelentkezz a sorsolásra.

A háromszoros győztes Jim King azt mondta:
„A WS 100-on háromféle résztvevő van. A túlélők, a futók és a versenyzők.”
Te melyik leszel?