Egy másfajta ember

Már messziről megérezte őket. Nézte ahogy futnak felé az ösvényen, hallotta a kutyák lihegését. Már azon volt, hogy elszalad, amikor a nagy fenyőnél hirtelen megálltak, az ember leült a földre, mondott valamit a kutyáknak, mire azok is leültek. Hirtelen kiváncsi lett. Látott már persze embert, de azok jöttek, mentek, hangoskodtak. Ez meg csak ül ott, vakargatja a kutyák fülét, és nem csinál semmit. Közelebb ment, mert megérezte, hogy ez az ember más. Ahogy lépett, eltört egy ág a lába alatt. A kutyák felkapták a fejüket, az ember is hátrafordult és meglátta őt. Egy darabig némán méregették egymást, aztán az ember lassan felállt, mondott valamit a kutyáknak, és mindhárman elindultak arra, amerről jöttek. Amikor eltűntek a szeme elől, odaballagott a helyhez, ahol ültek. Megszaglászta a füvet, és arra gondolt, jó lenne, ha máskor is eljönnének erre…