Fastpacking a Vértesben

Fastpacking vagy fasthiking. A többnapos túrázás-futás azon formája, amikor minimál cuccot visz magával az ember. Mindenből a lehető legkönnyebbet, legkisebbet, leglegebbet.

Azt mondják, ha meg akarsz ismerni egy várost, akkor minimum 3 napig legyél ott. Az én verzióm így szól: Ha meg akarsz ismerni egy hegységet, akkor minimum háromszor aludj az erdejében. És így is lett. A lányok már nevettek rajtam, mert 2 napig készülődtem, rendezgettem a cuccaim, pakoltam a hátizsákba ki és be.
A terv a következő volt (többé-kevésbé sikerült is tartanom): ébredés, gyors reggeli, összepakolás, 3-4 óra menet délelőtt, 1-2 óra pihenés, 1-2 óra menet délután, függőágyban alvás, források-kutak-várak-érdekes helyek felfedezése, minden cucc és kaja a hátamon.

Aztán eljött az indulás napja, Bobek átvitt Biatorbágyra, a vonat pontosan jött, én meg 15 perccel később már Szár utcáin haladtam a Vértes felé. Reméltem, hogy hétköznap lévén kevés emberrel találkozom majd, de bosszantó módon már az erdő szélén belefutottam egy térképét böngésző túrázóba. A piros + jelzésen kezdtem meg a menetem, amiről hamar egy jelzetlenre váltottam, és így értem fel a Nagy-Széna-hegy tetejére.

 

A Vértes egyik legszebb panorámája fogadott, meg is fogadtam, hogy egyszer majd éjszakázom ott. Miközben a piros 3szög jelzés felé igyekeztem, megzavartam egy népesebb őz csapatot, amiben sok gida is volt. A Körtvélyesi tornyot most kihagytam, amúgy is megígértem valakinek, hogy felmegyek vele a tetejére. Még a Macska-bükk előtt leborítottam jobbra egy jelzetlenre, hogy azon haladva érjem el a Vértes Normafáját, a Mária-szakadékot, de a számításom keresztül húzta egy csapat juh. A kos nem vette jó néven, hogy zavarom őket legelés közben, és ennek hangot is adott. Nem akartam már az első nap felkerülni a vicces YouTube videók közé, így nagy ívben elkerültem a nyájat, rákanyarodtam egy másik útra. Nem pont ott értem el az erdészeti aszfalt utat, ahol terveztem, de nem bánkódtam. Leereszkedtem a szakadékba, ami a félelmetes nevével ellentétben igen szelíd s rövid. A szakadék felső végénél található Körtvélyesi temetőnél megálltam, s bementem a kerítésén belülre. Kicsit elméláztam azokon az időkön mikor még temettek ide, készítettem néhány képet, és indultam a Béla-forrás felé. Nem olyan rég jártam a forrásnál Bálint barátommal, és láttuk, hogy éppen csak csepeg, de azért lementem és megnéztem van-e változás, de persze nincs. Egy jelzetlen ösvényen folytattam az utat az országos kékig. A kéken csak pár métert mentem, aztán rátértem a vár gerincre, ami fantasztikus singletrack és egészen a Vitányvárig szépen lejt.

 

Bementem a várba is, de csak azért, hogy készítsek 2-3 képet a rajongóknak, hiszen az elmúlt 13 évben (mióta a VTM van) kb. ezerszer voltam már ott. Ha sima edzésen futok erre, akkor eszembe sem jutna bemenni, főleg hétvégén, amikor sokan vannak a várudvarban. A Szarvas-kútig a kéken mentem, onnan az erdészeti aszfaltoson, egészen a Mátyás-kútig. Addigra már erősen megcsappant a nálam lévő víz, így telitöltöttem mindhárom soft flaskot (+ félliternyit ott helyben meg is ittam).

 

Innen már csak egy bolhaugrásnyi volt a Zsigmond-kő, ahol a tervek szerint a délutáni bjútiszlipet töltöttem volna, de fent a kő tetején olyan fülledt idő fogadott, hogy nem volt nehéz döntenem, nem táborozok le. Elindultam Várgesztesnek, amikor két túrázó jött szembe. Köszönés után az egyik megkérdezte: „Te nem a Csanya vagy? Láttalak a nemazéakifut blogon.” Aztán beszélgettünk vagy negyedórát a kékről, a túrázásról és a Vértesről. A várgesztesi tó mellett, az erdőben táboroztam le, gyorsan átöltöztem száraz ruhába, felhúztam a FullLeg-et, és aludtam vagy másfél órát. Már koradélután volt, amikor tovább indultam, Várgesztes közepén még újra töltöttem a flaskákat, meg ittam újabb féllitert, hiszen nem voltam benne biztos, hogy a Mindszentpusztai kútnál tudok-e tölteni vagy sem. A Várgesztes utáni rész az egyik kedvencem a Vértesben. Ha valakinek meg kellene mutatni, milyen is ez a hegység, akkor odavinném. Az a pár kilométer, a szűk völgyek, meredek hegyoldalak, egyenes bükkök, az maga a Vértes.

 

A Kőhányáspuszta utáni szakaszon két montis jött szembe, a második harsány „hajrá Csanya”-val köszöntött, ami megmondom őszintén, feldobott. Utánuk jött egy korombeli terepfutó, ő meg az esti képem kommentelte, így úgy éreztem magam a nap végén, mint egy terepceleb… Mindszentpuszta kútjának közelében táboroztam le, leballagtam a kúthoz, leengedtem bele az egyik soft flaskot, és a felhúzott vízzel megfürödtem, kimostam a pólót, amiben egésznap voltam. Még a sötétedés beállta előtt ágyban voltam, és hamar el is aludtam. Az erdő teljesen csendes volt. Volt. Éjfél körül viszont életre kelt és harsogott. A baglyok rikoltoztak, őzek ugattak, vaddisznók röfögtek körülöttem. Fel-fel riadtam a hangokra, nem volt egy nyugodt éjszaka. Aztán hajnali négytájban megjött a szél is, és az amúgy is hűvös éjszaka még hidegebbre fordult. A következő pár órában ébren feküdtem, próbáltam nem hozzáérni a függőágy oldalához, mert a szél kellemetlenül belém mart jeges kezével. Aztán ahogy eljött a pirkadat, teljesen elállt a szél, én pedig mély álomba zuhantam.

Majdnem nyolc óra volt már amikor felriadtam, ismét vaddisznók röfögtek. Egy csapat növendék disznó pár felnőtt kíséretében önfeledten túrta a sarat a kút körül. Ahogy meghallották a mocorgásom, rögtön eltűntek a fák között. Gyorsan pakoltam össze, még tartott a reggeli fagy a csontjaimban. Ahogy a nap magasabbra ért, úgy jött vissza az életkedvem. Több jelzésváltás után értem el a Gerence-várat, és tövében a Vár-kutat. Körbesétáltam azt, ami a várból megmaradt, hát nem volt sok. Néhány kisebb falmaradvány, ami leginkább kivehető, az az egykori várárok. Éppen töltögettem a soft flaskokat a Vár-kútból, amikor motorzúgásra lettem figyelmes. Egy idősebb úr érkezett motoron. Illendően köszöntöttem, aztán elkezdtünk beszélgetni. A felesége halála óta kijár az erdőbe önmagával beszélgetni és ebédelni. Rábíztam a zsákom, és elfutottam a Vértesszentkereszti kolostor romig. A nehéz pakk nélkül szinte repültem… Na, a rom viszont csalódás volt. Szép, szép, de fémkerítés veszi körül, nem lehet a közelébe menni. Csináltam 2 képet a kerítésen át, aztán visszafutottam a várhoz. Az öregúr akkor pakolta be a parázsba az alufóliába csavart halat és krumplit. Elbúcsúztam tőle, hiszen aznapra még hátra volt a nagyja. A piros jelzéssel értem el a Lépakúti tavat, addigra már hőség is volt, meg senki sem volt a közelben, így gyorsan ledobtam magamról mindent, és úsztam egyet a hűs vízben.

 

Fürdés után immár felfrissülve folytattam a utam, és a Szarvas-völgynél rácsatlakoztam a Vértes Trail útvonalára (csak éppen szembe vele). Szenesi-vágásnál feldobtam az ágyam két fára és hunytam egyet. Beszélgetésre ébredtem, két túrázó ment el mellettem, intettek, intettem. Így, szó nélkül is értettük egymást. Gyorsan összeraktam a cuccom és indultam tovább Csákberény felé. A faluban megtöltöttem a kulacsaim, aztán a boltban vettem egy sört. Kis kényeztetés a nagy rohanásban. A zöld sávon hagytam el a falut, aznapi célom, a Géza-pihenő felé kaptatva.

 

Már-már azon voltam, hogy jó lesz nekem kicsit lejjebb is aludnom, nem kell ragaszkodnom az előre kigondolt tervhez, amikor felértem. Csak ledobtam magamról a zsákot és az átizzadt pólót, aztán leültem vacsorálni. Most éreztem csak a második napi távot, csak úgy nyeltem a magokat meg az aszalványt. Lecsúszott mellé fél liter víz is, mire nagyjából észhez tértem. Az ágyat egy gyönyörű kilátással bíró helyen állítottam fel, biztos voltam benne, hogy reggel jó lesz a panorámában gyönyörködni.

 

Az éjszaka totál eseménytelenül telt, vagy csak kellőképpen fáradt voltam, hogy ne ébredjek fel semmi zajra…
Reggel az ágyban költöttem el szerény reggelimet, aztán már kocogtam is lefelé Kápolnapuszta felé. Készültem a helyből, tudtam, hogy egy elhagyott falu vár rám, de a valóság felülírta a képzeletem. Miközben az egykori falu kútjából feltöltöttem a készleteim, azokra gondoltam, akik egykor ezen a helyen élték mindennapjaikat, míg a háború el nem sodorta őket.

 

 

Gántig unalmas lett volna az út, ha nem látok rá a rám váró Gánti-tetőre. Így jól elnézegettem, miközben kocogtam a település felé. A temetőnél újratöltöttem a kulacsokat, a boltban ittam egy újabb sört, és máris felfelé kapaszkodtam a fenyvesben. Fent a platón csodálatos kilátás volt és gyönyörű bárányfelhők.

 

Lőttem pár képet és haladtam tovább. A csákvári kitérőről lemondtam, éreztem, hogy a negyedik nap már nagyon szenvedős lenne, ha most bevállalnám. Ráismertem a helyre, ahol a Csákvár Eco-n szoktam irányítani a futókat. Andrewnak üzenem, hogy a következő 3-400 méter teli van kidőlt fákkal, szóval verseny előtt mennünk kell takarítani, viszem a láncfűrészem. A Vérteskozma előtti emelkedőn kaptattam amikor szembe jött egy túrázó lány csapat. Totál szürreális élmény volt, ahogy csivitelve, illatosan elmentek mellettem. Reméltem, hogy a Kaszap-kútban lesz víz, de teljesen kiszáradva álldogált, így nem tudtam tölteni. Szerencsére nem volt messzi a település, ahol a templommal szemben van egy nyomóskút. Kimostam a pólóm, megmosdottam, aztán lefeküdtem a templom árnyékába pihenni. Na ebből egy másfél órás bjútiszlip lett…

 

Pakolás után a VTM Ultra útvonalán indultam el, majd az Ördögszószéke sziklánál rákanyarodtam a terv útra. Új vágásig ezen mentem, aztán újra a VTM tracken, kis kitérővel a függőhídig.

 

Ja, nem. Ahogy tanult rendezőtársam, Ökozsuzsi felhívta rá a figyelem, ez nem is függőhíd. Mindegy, csináltam pár képet a hídról. Aztán már csak egy verébugrásnyi volt a Szép-Ilonka-forrásig. Mivel a forrásból bőségesen ömlik a víz, így elidőztem ott. Pólómosás, fürdés soft flaskból, és megittam több mint egy liter vizet… Szomjas voltam, na. Felfrissülve már csak egy rövid séta várt rám aznapi alvóhelyemig, a Gráciák-bércéig. Mivel még elég magasan volt a nap, így nem kellett sietnem. Szép komótosan berendezkedtem, aztán nekiálltam pusztítani a kajámat. Minden gramm, ami a hasamban landolt, könnyítette a zsákom. Kaja után még mindig meleg volt, nem kellett ágyba bújnom, így gyorsan csináltam egy videót, amiben bemutattam hol fogok aludni. Altatni ezen az estén sem kellett…

 

Reggel fura érzésem volt, míg rá nem jöttem, hogy azért van, mert ez az utolsó nap az erdőben. Feltöltöttem a kulacsokat a forrásnál, aztán megcéloztam a régi vasút útját. Térkép alapján navigáltam rá egy jelzetlenre, ami egészen a Terv-útig lejtett. Lejtett vagy 6-7 kilométert, de semmi kedvem nem volt már futni. Gyalogoltam, bele-bele kocogtam és gyönyörködtem a völgyben, ahol mentem.

 

Párhuzamosan fut a piros + jelzéssel ez az út, mégsem voltam itt még sosem. A Terv-úton két vízvételi helyet is kinéztem, de sajnos egyikből sem tudtam vizet venni. Az egyik totál kiszáradt, a másik, a Tamás-kút sárga volt….
Tamás-kút után, még a Terv-úton találkoztam két erdésszel. Aznap ennyi volt az emberi találkozások száma….

Fáni-völgyben még sose voltam, gondoltam itt hagyom el a Vértest. Felemás érzéseim vannak, hogy megérte e annyit kutyagolni érte, de most már mindegy. Kiértem az erdőből, egy mezőn álltam, hátra fordultam és néztem néhány percig a hegyeket, amik az otthonom voltak az elmúlt pár napban.

 

Még tettem egy rövid kitérőt egy gémeskút kedvéért, aztán megcéloztam Szár templomtornyát. A falu határában átöltöztem, száraz póló, sort, zoknik. A boltban vettem kiflit, sajtot, sört és 20 méterre a kőtől, amin állva elrajtoltattam életem első versenyét, a 2007-es VTM-et, kedélyesen megebédeltem. Utána elballagtam a vasútállomásra, hogy a pontosan (!) érkező vonat Biatorbágyra röpítsen, ahol Bobek már várt. Nehéz elmondani az élményeket, kalandokat, amik a 4 nap alatt értek. Rengeteg új helyen jártam, sok-sok történetet ismertem meg egy hegységről, amiről azt gondoltam ismerem. A következő 4 napos vándorlás a Mecsekben lesz, aztán télen felmegyek a Börzsönybe, de az sátorban táborozós, mindennap ugyanott alvós lesz. Az út végén pedig ott vár a Kungsleden, de az már egy másik történet lesz.

A Vértesi úton használt cuccok listáját itt találod.

A 4 nap útvonala a Strava-n:
1. nap délelőtt és délután.
2. nap délelőtt és délután.
3. nap délelőtt és délután.
4. nap délelőtt és délután.

Az út során használtam pár új cuccot (S LAB Peak 20-as zsákot, XA Filter Soft Flaskokat, Sense Pro 4 cipőket, (és már otthon a SmellWell mosószert)) melyekről egy bővebb írást itt találsz.

Néhány sor a függőágyban alvásról és a felszerelésemről és egyáltalán a fastpackingről.

Az ágyam egy Ticket to the moon original. Régebbi nevén: double. Ha rám hallgatsz, akkor ezt veszed meg a compact helyett. Kicsit nehezebb (120 gramm a különbség), picit drágább, mint a compact, de sokkal kényelmesebb benne aludni. A gyári köteleket, ami 6 milliméteres, lecseréltem 3 milliméteresre. Engem simán elbírt és sokkal kisebb helyet foglaltak. Karabinereket nem vittem, simán fára csomóztam a köteleket. Aki még nem aludt függőágyban a szabadban, az nem tudja, hogy az ágy és az ember közé kell egy szigetelő réteg, mert anélkül még nyáron is hideg.
A matracom egy Therm-A-Rest ProLite, amiből kiszívtam a levegőt, háromba hajtottam és így tettem be a zsákomba. Bár július volt, amikor a Vértest jártam, de éjjel hideg volt (az első éjszakán csupán 8 fok). Egy nyári Lafuma hálózsákot vittem magammal, de éjszakára gyakorlatilag minden nálam lévő ruhám magamra húztam (sapka, kesztyű, 2 pár zokni). Ha megnézed a cuccok listáját, akkor feltűnik, hogy egy Salomon pehelykabát is volt nálam. Igen, az is rajtam volt. Ha félsz az éjszaka mozgó állatoktól, akkor javaslom, hogy egy, az ágyadhoz közeli fára tegyél ki egy lámpát (persze ne az ágyad világítsd meg vele…). A Petzl Bindi zsinórjával ezt könnyen megtudod oldani. Az első éjszaka én is kitettem a lámpát, mert tudtam, hogy a kút közelsége miatt nagy lesz a mozgás. Szúnyoghálót nem vittem, de az esővédő tarpot igen.

A zsák, ami minden cuccomat elnyelte, egy Salomon S LAB Peak 20 (valójában 22 literes), örökhálám a Sarkcsillag Sport Boltnak érte. Tanácsolom, hogy még otthon pakolj be és ki párszor, gyakorold mit hova és hogyan teszel. Váljon rutinná, ne kelljen keresgetned semmit, tud, hogy mi, hol van a zsákban! Pakolj úgy, hogy menetközben ne kelljen le-fel venni a zsákot (ahhoz túl nagy és túl nehéz), az aznapi enni és innivaló legyen elől. Én pluszban vittem még egy Salomon Pulse övet, amiben a telefonom, egy soft flask és némi kaja lapult. Ha fotózni is akarsz menetközben, akkor fontos, hogy a telefonod könnyen elérhető helyen legyen. Ha nehezen tudod csak elővenni, akkor kevés képet fogsz csinálni. Szerintem ez a 22 liter elegendő a 4 napi cuccnak, persze okosan kell pakolni, és az sem hátrány, ha könnyű cuccaid vannak.

A többnapos menetek kulcsfontosságú része a pihenés. A napközbeni pihenéskor minden alkalommal száraz pólót és sortot húztam, no meg felvettem a Compressport Fulleget. Ha van bevált otthoni pihenési szokásod, akkor az erdőben is úgy pihenj! Az éjszakai alvó helyet körültekintően válaszd meg, mert éjjel nem lesz erőd és kedved áthurcolkodni máshova. Panorámás helyen is aludhatsz, de keress olyat pontot, ahol a széltől óvva leszel. Párnát nem vittem magammal, ha nem tudsz anélkül aludni, akkor vigyél + csősálat, tedd bele a száraz felsőd és kész is a párna.

A menet közbeni üzemanyagot a Squeezy zselék és szeletek adták. Fontos, hogy többféle ízűt vigyél magaddal. Imádom a paradicsomos és a sóskaramellás géljüket, de tapasztalatból tudom, hogy kell a változatosság. Így aztán vittem citromost, banán és málna ízűt is. Szeletből mandulás-ananászos organicot és gyümölcsöst vittem. Reggelire és vacsorára aszalvány mixet (mazsola, datolya, áfonya) és mag mixet (kesu, mogyoró, pekándió) ettem, no meg Bobek aszalvány lapjait. Tanulság, hogy mindenből maradt, túl sokat vittem magammal.
Ha forrásokból és kutakból veszed magadhoz a vizet, akkor vigyél magaddal valami szűrőt még akkor is, ha amúgy iszol ezekből az edzéseken, versenyeken. Egy többnapos menetnél nagyon nem vicces a hasmenés…
Pakolj úgy, hogy ne zörögjön semmi a zsákban. A sótabletta, kulcs, aprópénz adja a legnagyobb hangot. A nap végén, amikor már fáradt leszel minden kis apró zörej zavaró tud lenni.
Este, táborállításnál elsőnek az órámat töltöttem, a telefonom éjszaka töltődött egy 10.000 mAh külső akkuról. Ne felejtsd otthon a töltőkábeleket (lámpa, óra, telefon)!

Legyen nálad mindennapra jutalomfalat. Jutalmazd magad a nap végén, vagy egy nehéz emelkedő után. Hidd el, működik. Nekem ez a Squeezy gumicukor volt.

Amit legközelebb nem viszek magammal, az a könyv. Túl nagy helyet foglal és fáradt voltam az olvasáshoz.

Amit le kell cseréljek az a hálózsák. A Lafuma szintetikus töltetű, ehelyett beszerzek egy pehellyel töltöttet, ami melegebb és kisebbre csomagolható.

Köszönettel tartozom támogatóimnak: Compressport, Petzl, Rudy Project, Salomon, Suunto, Squeezy Nutrition.