4 nap a téli Börzsönyben
Mit keresek én itt, ezzel az baromi nagy táskával a hátamon? Kérdeztem magamtól, miközben Andrew instruált. „OK, most gyere felém. Jó. Most menj be a rét közepére. OK, jó lesz, menjünk tovább.” Bent álltam a rét közepén, a hó lábszárközépig ért, a hátamon egy 100 literes táska, amit kb. 100 kilósnak éreztem. Mentünk tovább, mert messzi volt még az Ökrész-kert. Egyszer csak elfogyott alólunk az út, aminek ott kellett volna lennie. „Lemegyünk itt?” kérdezte Andrew, és egy olyan meredek lejtőre mutatott, ahol kis hátizsákkal sem szívesen mentem volna le. „Dehogy megyünk, inkább kerülök pár száz métert. Szerintem ott a hajtűkanyarnál bukkanunk ki, ha tovább megyünk.” Szerencsére így is lett, meglett az út, meglett az Ökrész-kert is, a Nagy János-tetőtől délre. Hajdan tartózkodott ezen erdőségben egy Nagy János nevű zsivány, ki is itt agyonüttetvén, itt el is temettettet. A sírja most is látható, a történet időszaka nem tudatik. Lakott a perőcsényi várban egy Nagy János nevű úr, aki viszonyt folytatott a visegrádi pasa feleségével. A nő lámpával jelzett Nagy Jánosnak, hogy otthon van-e a török vagy nincs. Nagy János sokáig járt a nőhőz, a török sejtett is valamit, de soha nem akadt a nyomára, mert Nagy János lova fordítva volt patkolva. Egyszer a nő elárulta, babot rakott a nyerge alá. A török így a nyomára jutott, a Nagy János-laposon utolérte és megölte. Sírján még a második világháború előtt is négy tölgyfa állott, melyet a Hajabács Károly (az akkori hercegprímási megbízott) nem engedett kivágni. Hajabács Károly nevét a róla elnevezett kút őrzi a Kammerhoftól nem messzi.
Végre ledobhattam a hátamról a táskát. Néhány törzs és karkörzés után már jól is éreztem magam. Mivel előre megbeszéltük Andrew-val, hogy milyen képeket szeretnék, így nem sokat teketóriáztam, kivettem a sátrat a táskából és pár perc múlva már benne feküdtem és pakoltam a futós cuccaimat. Andrew közben serényen kattoggatta az ágyú méretű gépei egyikét. Mert, hogy kettő lógott rajta… Beöltöztem futóba, felmentünk a sárga + jelzésre, és csak készültek a képek. „Innen fuss, onnan fuss, innen mássz fel, itt ugorj” Tisztára terep-celebnek éreztem magam. Készült pár drónos felvétel is, „ilyet csinálunk még a sátornál is” mondta Andrew.
Miután elkészült minden, amit terveztünk, megköszöntem neki, hogy elhozott a Börzsönybe, majd elbúcsúztunk egymástól. Jó dolog modellkedni télvíz idején a Börzsönyben, csak éppen nagyon átfázik az ember közben. Felkaptam a botjaim, és nekivágtam az útnak a Kammerhof felé. Kellett vagy 10-15 perc mire elértem az üzemihőfokot és már nem fáztam. Ebben persze közrejátszott, hogy a Kammerhof felé nagyrészt emelkedett az út. A börzsönyi kisvasút itt 14 csúcsfordítóval érte el a pálya legmagasabb pontját, a Rakodót. Ha figyelmesen jársz ezen a részen, akkor még felismerheted az egykori csúcsfordítók nyomát. A Börzsönyt gyönyörű fehér hó borította, sehol semmi nyom, szűzhóban haladtam. Tettem egy rövid kitérőt a Zálog-bércre, a kilátás és a nosztalgia miatt. Volt idő, amikor ősszel felmentem a Börzsönybe a lányaimmal és mindig megálltunk itt, útban a Nagy-Hideg-hegyi turistaház felé. A lányok most éppen kamaszkorukat élik, és nem akaródzik nekik apuval a Börzsönyt járni, de titkon remélem visszatérnek még velem ide. A Fagyos-kútnál megálltam friss forrásvizet tankolni, ott, ahol egykor a Vasedény-kulcsosház állt.
Egyidőben volt valami gyűjtés a ház újraépítésére, de mostanában nem hallottam róla, hogy mi lett ezzel a projekttel. A Kammerhof közelségét a fenyők jelzik. Érdekes, hogy itt alig van kidőlt fenyő, szép egyenesen állnak a fák. A Gács-nyeregnél jobbra fordultam és megkezdtem az ereszkedést az Inóci-vágáson.
A vágás egy csaknem nyílegyenes út, egészen a Kisinóci turistaházig vezet. A turistaházat 1929-1930-ban építette a Természetimádók Társasága. A hó mély volt, jól fogta a lépteim, így ereszthettem neki. Ahogy elértem a Barna Ferenc (-1935) keresztet, megálltam egy kicsit. Illik megadni a tiszteletet egy síbalalesetben elhunyt sporttársnak. Rongyoltam tovább lefelé és amikor meghallottam a Pokol-völgyi patak hangját, tudtam, hogy mindjárt leérek az aljába, és fordulhatok rá a sárga + jelzésre. Ideje volt már, mert elég ingerszegény az Inóci-vágás… A sárga + szuper kis singletrack, gerincúttal indít a Szép-bérc felé. Ahogy elértem a bérc felé tartó elágazást, hangok ütötték meg a fülem. Így inkább kihagytam a szép kilátást, most nem akartam senkivel sem találkozni. Még egy pár perc és már fordultam is a jelzetlen ösvényre, ami a sátramhoz vitt. A futás végén nekem nagyon kell igyekeznem, mert ha nem öltözöm át nagyon gyorsan, akkor a következő órát vacogással tölthetem. Ennek fényében rángattam le magamról a csuromvizes zoknikat, felsőket és húztam magamra a száraz ruhákat. Ettem egy marék sósat (mogyoró, mandula, kesudió) és egy marék aszaltat (mazsola, datolya, áfonya) és a liofilizált (fagyasztva szárított) ételek közül válogattam. Mivel a rizses curry-ből kettő is volt, ezért ezt választottam. Ezeket a kajákat roppant könnyű elkészíteni, csupán 3 deci forró vizet kell az ételes tasakba tölteni, visszazárni a tasakot, várni 8 percet és már kész is van. Beültem a sátor ajtajába, elkezdtem enni a vacsorám, és akkor éreztem meg azt az elképesztő mély nyugalmat, amit az alváshoz készülődő erdő áraszt magából.
Mire befejeztem az evést már erősen szürkült, gyorsan bebújtam a hálózsákomba, felvettem a fejlámpám és elkezdtem olvasni az Irishman című könyvet. Olvasás közben töltöttem az órám és még lecsúszott egy fehérje szelet, 1-1 marék sós és aszalt, aztán ahogy éreztem az álom közeledtét, szépen előkészítettem azt a két dolgot amire éjszaka szükségem lesz: vizespalack és pisilőpalack. Azt hiszem ez kis magyarázatra szorul… A vizespalack ment a hálózsákomba, hiszen mínusz 8 fokot igért éjszakára a meteorológia, így ha nem teszem be magam mellé, akkor reggel egy darab jeget találtam volna a palackban. A pisilőpalack meg, ahogy a neve is mutatja, arra való, hogy ne kelljen kimászni a hálózsákból, belebújni a cipőbe, kimászni a sátorból és vissza. Lányok, bocs! Felkapcsoltam az éjszakai fényt, ami a vaddisznókat hivatott távoltartani a sátortól, bebújtam a hálózsákba, beraktam magam mellé a telefonom, ami éppen töltődött, és szinte rögtön beájultam.
Itt szeretném megragadni az alkalmat és köszönetet mondani a szponzoraimnak, akik ahogy megtudták mit tervezek, azonnal elláttak új cuccokkal, és megkaptam azt amire még szükségem volt ehhez a kalandnál. Eddig is elkényeztettek, de most úgy éreztem mintha karácsony lenne…
A Rudy Project-től egy fényre sötétedő lencséjű (photochromic) Rydon Slim szemüveget, a Squeezy-től 1-1 karton az új izesítésű (alma és meggy) energiaszeletet, a Salamontól a 100 literes OutLife táskát kaptam, amivel a cuccaim cipeltem fel a bázisra, a Petzl az új Iko Core lámpával lepett meg, pedig csak egy fényszóró dobozt kértem éjszakai fénynek, a RaidLight egy ultrakönnyű sátrat adott, a Compressport pedig egy új FullLeg-et küldött.
Az éjszaka eseménytelenül telt, leszámítva azt a néhány alkalmat amikor egy idióta bagoly a közelemben huhogott. Már teljesen világos volt amikor felébredtem, ebből rögtön tudtam, hogy 7 óra is elmúlt már. Kimásztam a sátorból, összeraktam a főzőt és havat olvasztottam a reggelihez. A reggeli is szárított kaja volt, no meg instant kávé. Azt tudni kell rólam, hogy nagy kávéfogyasztó vagyok, és nem csak a mennyiségre, hanem a minőségre is nagy hangsúlyt fektetek. Hát ez a reggeli instant kávé minden volt csak minőségi nem, de akkor és ott nagyon jólesett. Mire elkortyoltam a kávét, le is telt a 6 perc, amit a reggelinek kellett tölteni a forró vízben. Elsőre picit fura volt a meleg mazsolás zabpehely, de hamarosan jóleső forróság járt át, és az ízt is hamar megszoktam. Reggeli után összeraktam a futós ellátmányt, ami 6 Squeezy zseléből és 3 szeletből állt. Erre a napra a Hamuház, Kőkorsó, Csóványos, Nagy-Hideg-hegy szakasz volt a cél. Fagyos-kútnál megálltam vizet tölteni a softflaskokba (meg a bendőmbe is öntöttem fél litert), és már másztam is felfelé a Kis-Pogány-hegy oldalában. A Nagy-Pogány-hegy felől láncfűrész hangja verte fel az erdő csendjét, de szerencsére nem láttam a favágókat. A Bánya-patak völgyében újra csend és tükörjég fogadott, így az út szélén, a porhóban lépkedtem tovább. Bányapusztánál a nap éppen feljött a hegyek fölé, így megálltam, és csináltam pár képet a keresztről. A bányapusztai erdészházzal szemben egykoron kb. 300 méteres táró volt, sőt egy kohó is működött ott a 17-18. században. Az 1930-as években még komoly munka folyhatott itt, legalábbis a képekből erre következtettem.
Rövid emelkedőn kapaszkodtam fel az Aklok-rétjéig, onnan a kellemesen lejtő Német-bércen át értem el a Hamuházat. A valódi hamuház egyébként 20-25 méterrel lejjebb van a völgyben. A XVIII -XIX. században nagy erdőirtásokat okozott itt a hamuzsírégetés. A hamuzsírt az üveggyártáshoz használták akkoriban. Amit mi Hamuháznak hívunk, az az itt dolgozó munkások szállása volt. Régen itt keskeny nyomtávú vasút pöfögött a völgyben, a Börzsönyben több mint 50 km hosszú vasútvonal működött. Sajnos egy árvíz elmosta a Hamuház-Fekete-völgyi vonal nagy részét, de a Hamuház – Postás-ház közti szakasz még látható, sőt járható. Én is a sínek közt haladtam a völgyben, a patak fölötti részeken óvatosan egyensúlyozva. A Postás-ház elhagyottan álldogált, ajtói zárva, de a ház még jó állapotban van. 2004-ben itt volt a Börzsöny Éjszakai ellenőrzőpontja, emlékszem annyira meleg volt bent, hogy gyorsan ki kellett jönnöm, mert tudtam, ha bent maradok nagyon rossz lesz kilépni a hideg, sötét éjszakába. A Postás-háztól felfelé elkeserítő állapotban van az erdő. A hatalmas bükkök úgy hevernek mindenfelé, mintha óriások játszottak volna velük marokkót. A kék háromszög jelzés persze járható (bár nem az eredeti nyomvonalon), de a látvány elszomorító. A Kőkorsónál megálltam egy zselé erejéig, és hamarost már a kék-piros háromszög közös szakaszán robogtam a Magosfa-nyereg felé. Ahogy ráfordultam a Csóványos felé, rögtön mélyebb lett a hó, belekapott a szél a kabátomba. A kilátónál pár túrázót találtam, egy lány éppen túrasí léceit csatolta le, és azt mondta: „Te nem a Csanya vagy?” Annyira meglepődtem, hogy elfejtettem bemutatkozni neki, ezért itt kérek elnézést tőle. Hideg volt fent a csúcson, a szél süvöltött, így pár mondat után elbúcsúztam tőle, és robogtam a Szabó-kövek felé. A gerincen egészen a Rakodóig mély volt a hó, a Nagy-Hideg-hegyi háznál viszont meglepően kevés hó fogadott. Mivel se pénz, se maszk nem volt nálam, ezért nem mentem be, pedig egy tea jól esett volna (szidtam is magam, hogy nem gondoltam erre). A szervizúton futottam (Királyrét és a Nagy-Hideg-hegy közti közforgalom elől elzárt út) lefelé, szembe jött egy sífutó, aztán a kék négyzetnél ráfordultam a Kammerhof felé vezető útra. Fagyos-kútnál megint megálltam vizet vételezni, és a már ismert úton értem el a sátram. 25 kilométer és 1.300 méter szint került a lábaimba, ennek megfelelően korgott a gyomrom, ahogy a vizes ruháimat téptem le magamról. Miután szárazra cseréltem az izzadt göncöket, rögtön tömtem magamba a magokat és egy kis füstölt sajtot (hála Bobeknek). Pár perc és már gőzölgött az olvadó hó a gázláng felett, aztán ömlött a forró víz a zöldséges kuszkuszra. Teli hassal, meleg hálózsákban mindjárt vidámabban láttam a jövőt és folytattam az Irishmant. Az olvasást a már szokásos előkészületek követték, azzal a különbséggel, hogy most már a futáshoz használt felsőimet is a hálózsákba tettem, emlékezve milyen rossz volt reggel magamra húzni a fagyos ruhákat. A hosszú futás megtette a magáét, 10 és fél órát aludtam…
Amikor a sportkaják kerülnek szóba, a terepfutók rögtön két táborra szakadnak. Vannak, akik el sem tudják képzelni az edzéseket, a versenyeket gélek, szeletek nélkül és vannak, akik ezekkel nem tudják elképzelni az edzéseket, versenyeket. Magam a gél és szelet imádók táborába tartozom. Az elmúlt 20 évben töménytelen mennyiségű gél és szelet csúszott le a torkomon. Távol álljon tőlem a szándék, hogy bárkit győzködni próbáljak ezeknek a hasznáról, vagy megpróbáljak valakit megtéríteni a zselék oltárán. Csupán annyit kérek, hogy azok, akik űrkajaként gondolnak a gélekre, szeletekre, azok vegyék a fáradtságot és olvassák el az általuk fogyasztott ételek címkéjét. Bármely készétel, legyen az szilárd, vagy folyékony, egy laborban nyeri el az összetételét és formáját, mielőtt gyártásba kerül. Egy gél, vagy egy szelet semmivel nem űrkajább, mint egy borjúmájkrém, vagy egy sajtkrém. A különbség (és ez bizony nagyon lényeges különbség) csupán annyi, hogy a gélek és a szeletek fejlesztésénél az volt az elsődleges szempont, hogy egy terhelés alatt lévő sportoló számára hasznos legyen.
Teljesen kipihenten, de frankó izomlázzal a vádlijaimban ébredtem. A meleg reggeli, meleg kávé után még visszabújtam a hálózsákomba térképet nézegetni, megterveztem az aznapi útvonalam, aztán felöltöztem, és a lábamra húztam a fagyott cipőmet. Kissé rozsdásan indultam, de a Fagyos-kúthoz érve már olajozottan működött a rendszer. Felkapaszkodtam a kék négyzet jelzésig, és Nagybörzsöny felé vettem az irányt. Ahogy haladtam lejjebb és lejjebb, úgy fogyott el a hó a lábam alól. A falu határában már olvadt saras ösvényeken futottam, és itt láttam a híres-hírhedt börzsönyi medvéket (4 db gumimaci feküdt az ösvényen). A Magyar-hegyen elterelték a piros sáv útvonalát, de szerintem az új nyomvonal sokkal jobb, mint a régi. Fantasztikus rálátás van a hegység belsejére és a keleti gerincre. Salgóvár tetején megálltam, és miközben gyönyörködtem a kilátásban, betoltam egy Squeezy szeletet és az egykor itt, Salgó falván lakókra gondoltam. Élveztem, hogy egyedül vagyok ezen a helyen, közel, s távol senki, csak én és a hegy. Kisvártatva már a piros + jelzésen rohantam a völgy felé, kellett a tempó, hogy visszafűtsem magam. A völgy mélyét hamar elértem, és elkezdtem kapaszkodni a NHH felé. Elmorzsoltam egy könnycseppet az egykori kék háromszög jelzés kezdeténél, szerintem ez az út volt az, ami megmutatta az igazi Börzsönyt. Szépen kanyargó singletrack az Aklok-rét és a Fekete-rét közt. Remélem egyszer még visszakapjuk ezt az utat! Mielőtt felértem volna a Nagy-Hideg-hegyre, még megnéztem a Pintér-hegyesét. Jó kis csúcs az. Értitek! Miután felértem a tetőre, a Kammerhof után letértem a már ismert útról és jelzetlenen bolyongtam egy kicsit, így a Fagyos-kút kimaradt, viszont érintettem a Fagyosasszony nevű részt, ahol a legenda szerint egy Szokolyára tartó nő eltévedt és megfagyott. A Zálog-bérc közelében értem el újra a jelzett utakat és onnan már nem is tértem le a sátorhoz vezető útról. Ha az erdész elfogott egy tolvajt, akkor zálogot (fűrészt, baltát, stb) vett tőle, hogy igazolni tudja a lopást, innen ered a Zálog-bérc elnevezés. Gyorsan haladtam, és hamarosan már a sátorban feküdtem kalóriát habzsolva. Ez a nap 26.5 km és 1.460 méter szintet jelentett a naplóban. Fárasztó volt, de tudtam, hogy másnap sokkal rövidebb menet vár rám, így nem izgultam különösebben a megtett táv miatt. A vacsora Cashew Nasi volt, ami a nevével ellentétben nem egy desszert, hanem kesudiós rizses egytálétel. A többit már tudjátok: fehérjeszelet, magok, aszalványok, Irishman, alvás.
Izomlázzal, de kialudva ébredtem. Gyors reggeli után indultam is, mert langyos szellő fújdogált, a hó apadt, és tudtam, hogy latyakos ösvények várnak rám. Az Érsek-tisztásig jelzetlen utakon haladtam, majd a zöld sáv-zöld háromszög jelzésen értem el a Kis-Sas-hegyet. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy átmenjek a Só-hegyre és onnan tovább a Tolvaj-kútig, de lenéztem a két hegy közti Nagy-rétre, ahol gyakorlatilag hömpölygött az olvadt latyakos hó, így letettem róla, és inkább visszakocogtam az Érsek-tisztásra és megcéloztam a Ló-hegyet. A Tolvaj-kút legendája: Valamikor régen a kút környékén tolvajok tanyáztak. Egyszer egy üst lopott pénzt ástak el egy hársfa tövébe, amikor észrevették, hogy kóspaljlagi gyerek, aki ott legeltett kileste őket. – Láttad-e, hogy hova ástuk el a pénzt?- kérdezek a fiúcskát. – Még vakon is megtalálnám! – hangzott a válasz. A tolvajok nem sokat gondolkoztak, megvakították a fiút. Délről kerültem a hegyet, aztán átvágtam a Tányér-réten és egy jelzetlen kis ösvénykén, ami a vízmosásban vezet, felmentem a Szép-bércre. Lehet, hogy a borús időnek, vagy a szemerkélő esőnek köszönhettem, de a Szép-bérc egyáltalán nem volt szép. Inkább csúnya…No mindegy mondtam és a sárga + jelzésen visszatértem a bázisra. Az utolsó vacsora, akarom mondani ebéd rizses curry volt, pont az, ami az első estén. Faltam hozzá még egy marék sósat, meg a maradék füstölt sajtot, aztán elkezdtem összepakolni a cuccaim. A hó addigra már csaknem teljesen elolvadt, nem volt egyszerű összehajtani a sátrat úgy, hogy ne legyen tiszta sár. Végül sikerült mindent bepakolnom, hátamra kaptam a táskám, kezembe a botokat és vetettem egy utolsó pillantást a helyre, ami 4 napon keresztül az otthonom volt. Megcéloztam a rét felső végében futó sárga + jelzést és leereszkedtem a Kisinóci-turistaházig, ahol Bobek várt rám.
A 4 nap futásai a Strava-n:
1. nap 17.5K 967M+
2. nap 24.5K 1.314M+
3. nap 26.5K 1.465M+
4. nap 11.2K 557M+
Már a Börzsönyben is érkeztek kérdések hozzám, de amikor hazaértem, akkor még több jött. Ezekre próbálok most válaszolni:
- Hogyan lehet sátrazni, sátorban aludni ilyen hidegben? Nos, igazából nem is volt annyira hideg. A mínusz 6-8 fok simán kibírható egy jó hálózsákban. Az enyém egy TNF Tundra típusú zsák.
- Hogyan fűtötted a sátrat? Sehogy. Nem kell azt fűteni.
- Ki vigyázott a sátradra, a cuccaidra amíg futottál? Senki. A Börzsönyben amúgy is nagyon kevesen járnak, de a jelölt utakról még kevesebben térnek le. Simán otthagytam mindent a táborhelyen.
- Hogyan és hol fürödtél? Sehogy és sehol. Nem fürödtem. Gyapjú aláöltözőt viseltem a futások során, abba nem büdösödik be az ember.
- Hány váltás ruhát vittél magammal? Kettőt. Az egyikben mentem fel a bázisra, aludtam és jöttem le, míg a másikban futottam. Csak zokniból vittem többet, mert tudtam, hogy a hó/latyak miatt csuromvizes lesz mire visszaérek a sátorhoz.
- Mostál-e és raktál-e tábortüzet? Igazából ez két külön kérdés volt, de összevontam. Nem mostam, és nem raktam tábortüzet. A vizes zoknikat akasztottam ki száradni és egy Salomon törölközőt, de utóbbit csak a kép kedvéért. A törölközőt egyébként a sátor belsejének törlésére használtam…A futáshoz használt felsőket éjjelre beraktam magam mellé a hálózsákba.
- Mit ettél? Futás közben Squeezy géleket és szeleteket. Reggelire zab és búzapelyhet és gyümölcsöt tartalmazó reggelit, vacsorára rizses és kuszkuszos zöldséges vega kajákat. Ezen kívül megettem még 2 tekercs füstölt sajtot, kb. fél kg sós magot és fél kg aszalt gyümölcsöt.
- Mit ittál, honnan volt vized? Nem volt gondod ezzel? Havat olvasztottam az instant kajákhoz és patakokból/forrásokból vettem vizet menetközben. A hólét felforraltam, a patak/forrás vizet pedig szűrőkulacsból ittam. Semmi gondom nem volt ezzel.
- Nem féltél? Mi a lótúrótól féltem volna? A Börzsönyben nincsenek az emberre veszélyes vadállatok.
- Mikor mész legközelebb? Nyáron mindenképpen visszatérek a Börzsönybe, de nem sátrazni fogok, hanem fasthiking túrára megyek, azaz minden este máshol alszom majd és az összes cuccom viszem napközben a hátamon. Ha nem olvastad még a tavaly nyári Vértesi fasthiking beszámolóm, akkor itt találod.
Gear list.
Gondolom sokakat érdekel, hogy milyen felszerelés és ruházat volt nálam. Alapvetően két részre lehet osztani a cuccaimat:
1. Cuccok a futáshoz.
2. Cuccok a fel/lejutáshoz és táborozáshoz.
1. Cuccok futáshoz, alulról felfelé:
- Salomon S LAB Speed 2 cipő
- 3 pár Bridgedale Trail merino zokni
- 3 pár Bridgedale Coolmax liner zokni
- Icebreaker 150 merino leggings
- Salomon Agile Warm futónadrág
- Icebreaker Anatomia boxer
- Icebreaker 200 merino pulcsi
- Salomon Essential pulcsi
- Salomon Bonatti kabát
- Salomon Bonatti nadrág
- Buff csősál
- Suunto 9 Baro óra
- Salomon XA baseball sapka
- Salomon Fast Wing kesztyű
- Rudy Project Rydon Slim napszemcsi
- Salomon ADV 5 hátizsák
- Salomon XA vízszűrős soft kulacsok
- Salomon S LAB botok
- RaidLight izolációs fólia
- Squuezy gélek és szeletek
- Cuccok a fel/lejutáshoz és táborozáshoz:
- Salomon Outlife 100 táska
- Salomon Sense Ride 3 cipő
- Bridgedale Summit merino zokni
- Salomon Nova nadrág
- Icebreaker 200 merino leggings
- Icebreaker Anatomica boxer
- Icebreaker 260 pulcsi
- Salomon Discovery pulcsi
- Salomon Essential kabát
- Salomon sapka
- Salomon Pulse kesztyű
- Compressport FullLeg
- RaidLight Ultralight sátor
- Therm-A-Rest Trail Lite derékalj
- Therm-A-Rest párna
- TNF Tundra hálózsák
- Sea To Summit hálózsákbetét
- Petzl Swift RL lámpa
- Petzl IKO core lámpa
- Petzl Spatha kés
- MSR Reactor főző
- MSR villa és kanál
- MSR bögre
- Gázpalack + öngyújtó
- Nalgene palack
- 2 méter 2.5 mm zsinór
- 6 db csipesz
- Tatonka Aid Pack
- 10.000 mAh külső akku
- Pipere cuccok (fogkefe, fogkrém, krém, wc papir)
- 4 adag Adventure Food étel
- 2 adag Adventure Food reggeli
- Pörkölt, sós magvak: mogyoró, kesu, mandula
- Aszalt gyümölcsök: datolya, mazsola, áfonya
- 2 db füstölt parenyica sajt
- Squeezy kulacs
Ha nem voltál még sátrazni az erdőben, akkor javaslom, hogy próbáld ki, mert nagy élmény.
Most nem leszek trail-coelho és nem mondok olyanokat, hogy eggyé válsz a természettel és megismered magad, de azt mondom, hogy amikor felnézel a csillagokkal teli égre, és hallgatod azt a mérhetetlen csendet, ami a téli erdőben van, akkor megtapasztalsz egy új dolgot és biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog. Szóval kalandra fel!