logo
Populate the side area with widgets, images, navigation links and whatever else comes to your mind.
Strömgatan 18, Stockholm, Sweden
(+46) 322.170.71
[email protected]

Follow us

Follow Me
Contact Me

+36-30-99-27-862

2071, Páty. Elvira krt. 28.

Matterhorn Ultraks

Jobbról a Matterhorn, balról egy tehén figyelte némán, ahogy feküdtem a földön és próbáltam magamhoz térni. De hogy jutottam ide? Az egész a 100 Miles of Istria-n kezdődött (a 70-es távon futottam). A versenyen kicsit fájdogált a térdem, aztán egy hét múlva jobban fájt, végül már eléggé fájt. Na, ekkor hagytam abba a futást,és próbáltam spinninggel pótolni a kiesett futó edzéseket (heti 3-4). Szerinted sikerült? Miközben ott feküdtem a földön, arra a következtetésre jutottam, hogy a futóedzéseket nem lehet semmivel sem pótolni. Persze, ekkor már késő volt. A mezőny végén voltam, kb 8 km-re a céltól,és nagyon közel hozzá, hogy kicsússzak a szintidőből. Mondjuk utóbbi érdekelt a legkevésbé…
Robog a vonat velem. Előbb magyar, aztán osztrák, végül svájci kalauz lukasztja ki a jegyem. Zoli vár Zürichben az állomáson, a tömeg hömpölyög körülöttünk, ahogy megöleljük egymást. A vacsora racelette, tekintettel rám, a fűevőre. Reggel beszállunk René kocsijába és robogunk Zermatt felé. Furcsa egy város ez a Zermatt. Kocsival nem lehet behajtani a hegyi kisvárosba, a vasútállomástól kis, elektromos kocsikkal viszik a turistákat a hoteljükbe. Elfoglaljuk a szállásunk a Hotel Banhofban és elsétálunk a Ultra Plazara felvenni a rajcsomagunk. Ne gondolj bevásárlóközpontra, az Ultra Plaza a kisváros egyik terén van. A rajtcsomagkiadó önkéntes hosszan vizsgálja igazolványunk, de végül megkapjuk a csomagot, amiben egy Compressport kesztyű és egy kaja bón lapul a rajtszám és a szokásos reklámok mellett. Sétálunk egyet a városban, néhány utcában még az eredeti házak állnak, mintegy mementóul, hogy lásd, nem mindig volt itt fenékig tejfel az élet. Borzasztó kicsi kalibák ezek, a házakhoz tartozókukorica silók nagyobbak, mint maguk a házak.

Zermatt

Keresünk egy éttermet, ahol elfogadják a bónunkat, de nem ám ingyen van a vacsora. Csupán kedvezményt kapunk a tésztára, de így is borsos az ára. Ez Zermatt!

Minden út mindenfelé vezet..

A hotel előtti terasz zsongása hamar álomba ringat, édesdeden alszom végig az éjszakát. Reggel hamar ünneplőbe öltözünk,és már sétálunk is a rajtba. Fél nyolckor nekilódul a 46 km-es táv mezőnye, kocogunk fel a hegyre. Hamar olyan meredek lesz, hogy inkább gyaloglásra váltunk. Szépen bandukolunk felfelé. Hipp-hopp elérjük az első frissítőpontot, (Sunnegga 8K) ahol meglepődve látom, hogy a szervezők azon mondata „a frissítőpontokon nem lesz pohár, vidd a sajátod!” nem fedi a valóságot. Amúgy nagyon jó az ellátás, van banán és narancs, csoki és sajt, sós és édes keksz, no meg persze kóla és izó is. Iszom egy kis kólát az édes kekszre. Feketére érett gerendájú házak közt futunk tovább. Az egész falucska olyan mint egy skanzen. Ja, hát azért, mert az.
Kép
A hegy felhőbe burkolózik, Zoli megnyugtat, ritkán látszik, általában beburkolódzik a csúcs. Szépen lépegetünk felfelé, életembe nem voltam még olyan magasan, mint ahol a második kajapont van. 3.000 fölé megyünk, kíváncsi vagyok, mennyire fog kikészíteni. Elmebeteg dolog ez, direkt lépjük át azt a vékony vonalat, ami még az edzettségünk határait jelenti. A pont előtt összeverődünk négyen. René és Rómeó szarul van, a gyomruk nem örül a terhelésnek (vagy a magasságnak?). A tetőn ott az etetőpont,és rengeteg turista (Gornergrat 3.130 méter tengerszint felett).
No persze, hiszen ide fel lehet jutni vonattal… A futók útvonala szépen, amúgy svájci módra elkerítve van. Önkéntesek terelik, nem, nem a futókat, hanem a turistákat. Falok egy kis banánt, aztán lefekszem napozni, amíg Zolit várom. Néhány turista képet készít rólam,és kérdeznek is valamit, de nem értem. Zoli pont odaér,és megnyugtatja őket, semmi baj, csak pihenek. Elindulunk lefelé,és rögtön kiderül, igenis baj van, nagy baj. A lábaim mintha lekvárból lennének. Itt a futható szakasz, nem is túl technikás, nem is túl meredek, de nem megy a futás lefelé. Persze erőltetem, de nem egy száguldás porche szerelem ez…
A következő ponton futunk össze a rövidebb távval, jaj, miért nem azon indultam? Itt is van csoki, tömöm is magamba a jóféle svájci étcsokit. Tovább ereszkedünk. A pálya legalacsonyabb pontja, Furi felé. Itt csak egy folyadék pont van, és egy horror emelkedő eleje. Itt már érzem, hogy az erő fut ki a lábamból. Az erő a pincében, a pulzus a padláson. Tudom, hogy nem szabad felnézni, teszem a lábaim egymás elé. Végül csak felérek, Zoli fent vár a Schwarzsee-n. Kabátban-kesztyűben van, tudom, hogy régóta vár rám, ha ennyire felöltözött. Már megint egy meredek, igaz most lefelé. Vánszorgok, érzem, hogy Zoli egyre türelmetlenebb. Többször mondom neki, hogy menjen, de nem hagy ott. Pedig jobb lenne, ha nem látná a szenvedésem. Az utolsó emelkedőnek indulunk neki, amikor végre hallgat rám. Elbúcsúzunk. Jobban is teszi, ha szedi a lábát, mert fogy az idő. Utolérek egy 60+ nőt, aki az iránt érdeklődik, hogy erre jön-e a rövid táv, mert ő azon van. Mondom neki, hogy nem, a rövid táv az előző etetőpontnál már leborított a célba. Az órája világosan mutatja, hogy nem a tracken van és több mint 6 km-rel többet ment már, mint az össz távja. Segítek neki elkaparni a mobilját a zsákjából,és összekötöm a szervezőkkel. Amikor leteszi furcsán nyugodt az arca. Jönnek értem, mondja. Lassan ballagok felfelé, egyik láb a másik után, ne nézz fel, ne nézz fel,mantrázom. Egy forrásnál lefekszem, fekve iszom vagy egy liter vizet. Az út nagysokára vízszintesbe vált,és utolérek 3 vidám fickót. Mint kiderül ők a bontó emberek, mindhármuk zsákjából egy rakat zászló kandikál ki. Mondom nekik, hogy nagyon nem kéne még bontani a pályát, mert egyrészt még időn belül vagyunk, másrészt vannak mögöttem vagy huszan. Értetlenkednek, hogy ez hogyan lehet. Szépen szintben kanyarog a singletrack, ha jobban lennék valszeg még kurjongatnék is, annyira szép. Egy hajtűkanyarban váratlanul feltűnik az utolsó etetőpont, Trift. A lányok már összecsomagolták a felszerelés nagyrészét, de a kedvemért előbányásznak némi kólát egy háló alól. Mint kiderül,zárásra jön a helikopter,és elviszi az egész cuccot egyben, ezért van minden hálóval letakarva. Érted? Itt nem vacakolnak. Beakasztják a kampókat a raklap négy sarkába, oszt annyi, repül a cucc. Ha szeretném, engem is levisznek a madárral. Háááááát, nagyon szívesen repülnék, de inkább végigmennék az útvonalon, ha már idáig eljöttem. Jó-jó, de még 6 km, mondják. Jesszus! Ennyire szarul nézek ki? Megnyugtatom őket, hogy annyi zselé van nálam, amivel Fenyő Miklós a következő koncert turnét végigtolná. Ez megnyugtatja őket. Nyargalok (dehogy) tovább a singletracken. A baj csak az, hogy látom, ahogy kanyarog az ösvény a hegyoldalban,és látom Zermattot is lent a völgyben. Egyre közelebb és közelebb van a kisváros, de a magasságomból nem veszítettem. Jajaj. Ebből brutál lejtőzés lesz. És lőn.

Útvonal

Szintmetszet

Egyszercsak leborít az út jobbra, kb. mint egy szánkópálya. Lehet, hogy az? Lehet. Talán. Biztos! A comjaim, mint két tál kocsonya. Szerencsére vannak nálam botok, velük próbálom ellensúlyozni a gyengeségem. Aztán meghallom a harangokat,és tudom, hogy kicsúsztam az időből. Meglepő, de nem nagyon érdekel. Különös érzés. Utolérek egy srácot, rajtszámán Puerto Rico felirat. Kicsit beszélgetek vele, elmeséli, hogy itt él Svájcban, és a versenyt a Mamájának ajánlotta, aki súlyos beteg. Már 2 km-en belül vagyunk a táblák szerint, nincs szívem itt hagyni, pedig mondja, hogy menjek. Hova siessek? Az időből kicsúsztam, Zoli megvár, az idő szép. Együtt érünk be a célba. Könnyes szemmel köszöni meg a nincsmit. A célban az érmet igen, a pólót nem fogadom el. Finisher póló, én meg nem vagyok az. Gyors zuhany, jaj de jó, gyors fehérje pótlás, jaj ez most majd’ kijött. Elsétálunk a többiekkel a célba, onnan a nyilakat követve a kantinba. Sajnos műanyagtányérba adják az ételt (itt pattant ki a fejemből a saját tányér ötlete), de a zöldséges rizs nagyon jól esett. Masszázs sincs már, pedig a program szerint még 1 órán keresztül lenne. Mindegy, a kedvem semmi sem ronthatja el. Lefekszem,és ahogy a fejem eléri a párnát, már alszom is.
Kép Rajtszám
Tanulságok: · Terepfutóversenyre terepfutással kell készülni… · Ha gyenge vagy, ne menj olyan versenyre, ami olyan magasra megy, ahol még sosem voltál
Summa: A Matterhorn Ultraks egy nagyon nehéz, technikás terepen zajló kiváló verseny.
Pozitivumok: · Elképesztően szép útvonal, nagyrészt singletracken, függőhidak, vízesések · Elegendő frissítőpont, nagyszerű választékkal, finom célkaja · Tökéletes jelölés (pl. A távok szétválásánál önkéntesek és óriási táblák mutatták az utat) · Használható ajándék a rajtcsomagban (Compressport kesztyű) · Érem és finisher póló a célban
Negatívumok: · Műanyag poharak a pontokon, műanyag tányér-evőeszköz a célban · Nem volt már masszázs mire odaértem, pedig ígérték és rám fér volna · Macerás és drága utazás, szállás
Köszönetnyilvánítás: Az ötletért, regisztrációért, szállásfoglalásért Zé Budai -nak. A felkészülésben való közreműködösért a Lite Wellness Budapest -nek és Annanak. A felszerelésemet a Salomon / Compressport Hungary és a Suunto biztosította.
https://vimeo.com/231284606
https://www.youtube.com/watch?v=gMWdu2bNMCQ

No Comments

Megjegyzés